Alex bevágta a szekrényajtót, az visszapattant, mire a fiú dühösen öklözött bele. Randy rosszalló fejcsóválással lépett mellé, és becsukta az ajtót, mielőtt Alex komoly kárt tesz benne. Még el sem kezdődött a nap, máris áll a bál…
– Mi van? – mordult rá Alex.
– Haver, tudod, hogy rongálásért elég kemény büntetés jár. Mi a fene történt?
Bár Alex az elmúlt napokban is érezhetően feszült volt, eddig azért nem szaladt el vele ennyire a ló. Be lehetett tudni annak, hogy fogalma sincs hányadán állnak Damiannel, kedden pirulva mesélte el, hogy együtt alszanak, de nem történt semmi más, és hogy mennyire hiányzik neki, hogy minden értelemben együtt legyenek, de ezúttal érezhetően megváltozott valami az előző napokhoz képest. Alex eddig nem dühöngött, most viszont olyan volt, mint a felrobbanni készülő atombomba.
A fiú tekintete szinte izzott a feszültségtől, ahogy ránézett. Randy rémülten hőkölt hátra, még az is átfutott az agyán, hogy a szekrényajtó sorsára jut, de az egész csak egy pillanatig tartott, aztán Alex lemondóan felsóhajtott.
– Lehet, hogy Damiant elítélik. Úgy értem, börtönre.
– Hogy mi van?
– Elég súlyosak a vádak, és… volt már bírósági ügye.
– Ez durva szívás.
– Az. De nem ezért vagyok pipa. Hanem mert csak most szólt. – Randy kérdőn pillantott Alexre, mire a fiú megvonta a vállát. – Azon csodálkozom, hogy nem a kórházból vitték el bilincsbe verve.
– Oh…
– Na, mindegy, sokkal előrébb nem jutottunk. De ki kell találnom valamit, amivel kibillentem magunkat ebből az állapotból. És nincs sok időm.
Randy egyetértően bólogatott, miközben megszületett a fejében az elhatározás, hogy tegyen valamit. Eddig nem állt szándékában közbeavatkozni, sőt, Alex kifejezetten megkérte, hogy ne tegye, de nem bírta tovább nézni a fiú kínlódását. Bár fogalma sem volt, hogy csinálja, de talán tud valahogy hatni Damianre…
Alig várta, hogy véget érjen a tanítás. Lori ugyan rendezett egy kisebb balhét, mikor megmondta, hogy csak később tudnak találkozni, de tudta, hogy Alex aznap később megy haza a terápia miatt, és nem lesz máskor lehetősége beszélni Damiannel.
Anne csodálkozva pislogott rá, mikor ajtót nyitott neki.
– Hát te? Alex még a suliban van…
Randy hezitálás nélkül bólintott. Neki soha nem volt gondja a füllentéssel.
– Azt tudom. Damianhez jöttem.
– Oh, értem – bólintott Anne. – Gyere be! Damian fent van, tanul. Felkísérlek.
– Köszönöm. – Randy még sosem járt itt, és most lopva felmérte a terepet, ahogy követte Anne-t. A berendezés legalább olyan barátságosnak tűnt, mint a nő mosolya, és amennyire ismerte Anne-t, Randy úgy vélte, a küldetésének tekinti, hogy itt mindenki jól érezze magát. Vajon milyen lehet, amikor ez nem sikerül?
Damian talán még jobban csodálkozott, mikor meglátta, mint Anne. De nem küldte el, amit alapjáraton jó jelnek vélt.
– Beszélnünk kell – vágott a közepébe, mikor becsukódott mögöttük az ajtó.
– Gondoltam, hogy nem malmozni jöttél – húzta össze a szemöldökét Damian. – Alex küldött?
– Mert pont úgy ismered? – A fiú megrázta a fejét. – Alex valószínűleg letépné a fejem, ha tudná, hogy itt vagyok.
– Talán megtiltotta, hogy beszélj velem?
Randy színpadiasan felsóhajtott.
– Azt végül is nem mondta, hogy másról sem beszélhetek veled. Azért maradjon köztünk, hogy itt jártam.
Damian halkan felnevetett.
– Részemről rendben, csak beszéld meg anyámmal is.
– Elég, ha szépen megkérem?
– Reménykedj! Szóval, miről szeretnél beszélni?
– Alex szenved, mint a kivert kutya. Szóval én nem tudom, mit akarsz, de ha az a célod, hogy leépítsd, inkább mondd meg, hogy vége. Ennél a felemás helyzetnél még az is jobb.
– Te ezt gondolod? Hogy azt akarom, hogy vége legyen?
Randy megvonta a vállát.
– Hát ez jön le abból, amit mesélt.
Damian megrázta a fejét.
– Szeretem őt. És nem eltaszítani akarom. De iszonyatosan vékony a jég a talpam alatt, és Alex már eleget szenvedett miattam. Ezt nem akarom még egyszer. Nem akarom még egyszer magammal rántani.
– Ezt hogy érted? Amennyire tudom, ebben ő volt a hunyó…
Damian felsóhajtott.
– Te is tudod, hogy ha észnél vagyok, akkor Alexnek esélye sincs. Simán megállíthattam volna.
– De nem voltál észnél.
– Hát nem.
– A gyógyszerek miatt.
– Amiatt sem. Azért ez nem ilyen egyszerű.
Randy néhány pillanatig fürkészőn nézte a fiút, de úgy tűnt, nem lesz folytatás.
– Úgyis zuhanna utánad, ugye tudod?
– Tudom. – Damian mosolya olyan szomorú volt, hogy még Randy szíve is elszorult a fiú arcát látva.
– Lehet, hogy el kéne engedned.
– Szeretnék egy kis időt. – Bár egész eddig kerülte, Damian most végre a szemébe nézett. – Egy esélyt, hogy helyre tudjam hozni. Megérted ezt?
Randy bizonytalanul bólintott. Maximum érteni vélte, viszont Damian őszintének tűnt, és láthatóan nem valami beteges bosszúból szórakozott Alexszel.
– Csak jó lenne, ha igyekeznél, mielőtt Alex teljesen begolyózik. Mert már így is csak egy hajszál választja el tőle.
– Tudom. Hidd el, nem bántani akarom ezzel. Hiszem, hogy sikerülhet, és akarom, hogy sikerüljön. Feltéve, hogy nem kerülök börtönbe.
– És ha igen?
– Ha történne velem valami – akár ez, akár más –, gondoskodj róla, hogy továbblépjen.
Randy elkerekedett szemmel nézett a fiúra.
– Te most arra kérsz, hogy játsszak kerítőt?
Damian halványan elmosolyodott.
– A legjobb barátja vagy. Ki másra bízhatnám?
Randy bólintott. Utálta a kialakult helyzetet, utálta, hogy ilyen súlyos terhet kapott a nyakába. Bár Alex mellett megedződött az elmúlt két hónapban, és rájött, hogy a világon vannak komolyabb dolgok is, mint a versengés a sportpályán, az idegesítő bunkók az iskolában vagy a Loirval való viták, nem igazán vágyott rá, hogy ekkora felelősség nyomja a vállát. Visszavágyta a néhány hónappal azelőtti időket, amikor még Alex is gondtalan volt, csak egy átlagos tinédzser. De Damiannek igaza van, ő a legjobb barátja, és ki más segíthetne neki, ha szüksége van rá?
Alex aznap legszívesebben kihagyta volna azt az átkozott terápiát. A Damian nélkül töltött éjszaka vitathatatlanul megviselte, de gondolkodnia kellett. És amúgy is úgy érezte, ha átmegy a fiúhoz, nem lesz képes csöndben maradni, és csak veszekedés lenne a vége.
Egyre biztosabb volt benne, hogy Julie-nak igaza van. Damian akkor tudna ténylegesen tovább lépni, ha lezárja a múltját, ahhoz pedig arra van szükség, hogy elbúcsúzzon a volt barátjától.
A terapeuta is érezte, hogy a szokásosnál is feszültebb, és addig faggatta, míg ki nem tört belőle, hogy mi ezzel a baja. A saját szavai mellbe verték és letaglózták, fájdalmas volt rádöbbenni, hogy mit is jelentenek valójában. De Damian az övé, és nem fogja hagyni, hogy egy halott fiú emléke közéjük álljon.
Beszélnie kell Anne-nel. És nincs sok ideje. Bár nem akart tudomást venni a lehetőségről, hogy Damian börtönbe kerülhet, az kétségkívül ott lebegett a fejük felett, és akkor csak néhány napjuk van hátra.
A család már vacsorához készülődött, mire hazaért. Soha nem várta még ennyire, hogy a többiek végre eltűnjenek a konyhából. Néha elkapta Damian tekintetét, a zöld szempárban végtelen elkeseredettség csillogott, és ő szerette volna ezt elfújni, megszüntetni, és megőrült a gondolattól, hogy nincs hozzá hatalma.
Mikor a konyha már kiürült, Damian még úgy nézett rá, mielőtt felállt az asztaltól, mintha csak azt kérdezné, vele tart-e, de ő csak lesütötte a szemét.
– Alex? – A fiú összerezzent Anne hangjára. – Neked nincs dolgod?
– De – nézett fel a fiú. – Csak szeretnék veled beszélni.
– Leszedem az asztalt, aztán beszélhetünk, jó?
– Segítek – állt fel Alex. Anne mosolyogva bólintott, és mikor néhány perc múlva végeztek a rendrakással, a nő az asztal felé intett.
– Ülj csak le. Csinálok egy teát, te is kérsz?
– Nem, köszönöm. – Alex leült, és idegesen tördelte az ujjait, míg Anne a teával foglalatoskodott.
– Hallgatlak – foglalt helyet Anne mellette. Alex vett egy mély lélegzetet. Hiába tervezte ezt egész este, mégis nehezére esett belekezdeni.
– Azt mondtad, hogy Damian nem lehetett ott a barátja temetésén. – Anne biccentett. – És azóta járt a sírjánál?
– Nem. De miért kérdezed?
– Azt hiszem, Damian még mindig róla álmodik, amikor… és arra gondoltam, hogy talán el kéne mennie oda, ahhoz, hogy… hogy továbblépjen.
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
– Miért nem?
– Jeff apja elég világosan a tudtunkra adta, hogy nem kívánja Damiant a sír közelében sem látni. Akkor véglegesen eltört benne valami, és később akárhányszor szóba került, Damian mindig nemet mondott, és teljesen felzaklatta már a lehetőség is. Egy idő után nem próbálkoztunk tovább.
– Azóta sok idő eltelt, és sok minden változott.
– Ha akart volna odamenni, már szólt volna.
– És biztos, hogy az a jó, amit ő akar?
Anne néhány pillanatig hezitált, aztán megrázta a fejét.
– Te mit gondolsz? Segítene neki?
A nő bizonytalanul bólintott.
– De biztos nemet mondana.
– És ha titokban csinálnánk? – Alex úgy érezte, Anne is vevő az ötletre, és muszáj volt őt az oldalára állítani, mert szüksége volt az információra. Próbált utánakeresni, hogy ki lehetett ez a srác, tudta Damian szülővárosának a nevét, és a dátumot, de semmit, még egy kósza hírt sem talált róla a helyi lapokban sem.
– Ezt hogy gondolod?
– Elhívom kirándulni. És odaviszem.
– Ez rémes ötlet, Alex. Ki fog borulni, és minden oka meglesz rá.
– Meg tudnám győzni. Ha már úton lennénk, amikor rájön, rá tudnám beszélni. És tudnám kezelni azt is, ha kiborul.
– Nem tudom, Alex. Nem hiszem, hogy…
– Megértem, ha nem bízol bennem, azt is, ha nem szívesen bízod rám Damiant. De szeretem őt, és soha nem akartam, és nem akarok ártani neki. Bárhogy is alakul a kapcsolatunk, csak szeretném, ha rendben lenne. Hiszem, hogy nem fogják börtönre ítélni, mégis szeretném, ha úgy állna bíróság elé hétfőn, hogy mindent megtettünk, hogy átvészelje, akármi is történik. Te nem ezt szeretnéd?
Anne néhány másodpercig figyelte a fiú vöröslő arcát, eltökélt tekintetét. Látszott, hogy zavarban van, de az is, hogy megingathatatlanul hisz benne, hogy ez lenne a helyes.
– Ezt át kell gondolnom.
– Értem – bólintott Alex, és felállt az asztaltól. – Köszönöm, hogy nem mondtál azonnal nemet.
Anne megára erőltetett egy mosolyt, és biccentett.
– Én is a legjobbat szeretném neki – mondta halkan. Alexnek igaza van, nem bízik benne, és a gondolattól is kirázza a hideg, hogy egy ilyen útra elengedje vele Damiant. Ő viszont a történtek ellenére is bízik Alexben, szereti őt, szeretné rendbe hozni a kapcsolatukat, és ezt a tényt nem hagyhatja figyelmen kívül.
Damian éberen bámulta a plafont. Már majdnem egy órája lefeküdt, de nem jött álom a szemére. Jobban mondva lehunyni sem merte a szemét. Az előző éjszaka Alex nélkül ismét átvették a rémálmok az irányítást a tudata felett, a képzelet képei keveredtek az emlékeivel, és ő nem akarta ezt megint átélni. Már tizenegy is elmúlt, és ő kezdte feladni a reményt, hogy Alex átjön hozzá, főleg mivel egész este úgy érezte, hogy a fiú még a minimális lehetőségét se adja meg, hogy válthassanak két szót. Nem tudta, ezt minek köszönheti, bár Randy látogatása sokatmondó volt: Alexet nyilván kiborította a tegnapi beszélgetésük. Ezen nem is csodálkozott, viszont kezdte felőrölni, hogy nem tudta, mit tegyen.
Legszívesebben átmenne hozzá és megkérné, hogy aludjon vele. Ugyanakkor tisztában volt vele, hogy ahogy az újrakezdést nem tartaná tisztességesnek, az sem fair, hogy magához láncolja a fiút. De mit csináljon, ha elengedni nem tudja, újrakezdeni nem meri? Szüksége van a jelenlétére, a fizikai valóságára, hogy egyáltalán létezni tudjon…
Tétován mozdult a takaró alatt, oldalra fordult. Átmegy Alexhez, talán a fiú nem zavarja el. Talán megengedi, hogy vele legyen. Lerúgta magáról a takarót, de mielőtt kimászott volna az ágyból, szolid kopogás törte félbe a mozdulatát, aztán nyílt is az ajtó, és Alex dugta be rajta a fejét.
– Jöhetek?
Damian megkönnyebbülten elmosolyodott, bólintott, Alex pedig beljebb lépett, és becsukta maga mögött az ajtót.
– Feküdj le – kérte halkan, Damian pedig gondolkodás nélkül engedelmeskedett, és Alex bebújt mellé az ágyba, ezúttal azonban nem háttal neki, ahogy az elmúlt napokban, hanem vele szemben.
– És ha már alszom?
– Akkor is bejöttem volna. Legfeljebb felkeltelek.
– Oh, valami fontos?
– Az – bólintott Alex, és az arcára simította a tenyerét, Damian pedig ösztönösen belemozdult az érintésbe, és lehunyta egy pillanatra a szemét. – Ne haragudj, hogy nem jöttem tegnap, de gondolkodnom kellett.
Damain kinyitotta a szemét.
– És mire jutottál?
– Te türelmes voltál velem. Sokszor. – A fiú halkan felnevetett. – Kétszer küldtelek el, mielőtt összejöttünk, és egyszer sem voltam túl finom, a többiről nem is beszélve. – Alex elkomorodott, aprót sóhajtott. – Én pedig türelmet ígértem neked. Igaz, nem egészen erre az esetre, de azt ígértem, várok. Tehát várok. Kapsz annyi időt, amennyire szükséged van, és közben kihasználom, amikor csak veled lehetek, és amennyire csak veled lehetek. – Alex közelebb húzódott, szinte az ajkára suttogta a szavakat. – Szeretlek. Ezt egyelőre még nem sikerült megváltoztatnod.
Damian egy pillanatra azt hitte, hogy Alex meg fogja csókolni, és talán most, ebben a percben még ő sem tiltakozott volna ellene. Alex közelsége felébresztette benne a vágyat, szerette volna magához szorítani, és kicsókolni belőle a szuszt is, és már majdnem összeért az ajkuk, amikor eszébe villant a hétfői tárgyalás rémképe. Hátrébb húzta a fejét, nem feltűnően, nem akarta megbántani Alexet, éppen csak megmozdult, de a fiú úgy mosolygott rá, mint aki ismeri minden gondolatát.
– Aludjunk – súgta, aztán megfordult, és a karjába simult. Ő pedig végre le merte hunyni a szemét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése